… pergetőbottal és horgászkajakkal

Malomvölgyi II-es tó

Mivel itt Baranyában korlátozottak a lehetőségek tavi pergetés terén, úgy döntöttem, hogy ezen a pénteki kánikulai napon megfaggatom a Pécs melletti Malomvölgyi II-es tavat. 

Tudni kell, hogy én itt voltam anno területis ifihorgász. Amolyan igazi sárgavégű pecás öcsémmel, apámmal és a környékbeli srácokkal. Akkoriban – úgy emlékszem – szigorúan tilos volt a pergetés a tavon, nem mintha annyira lázbahozott volna minket, ezért is vártam nagyon a mai reggelt.

Be kell valljam, hogy elnéztem a napkelte időpontját, ezért már 3:45-kor ott voltam a parkolóban, de addig is hasznos ismeretekkel gyarapodtam a helyi erőktől:

– "Úh, hát itt még a 30-as fonottat is lehet, hogy megtépi egy harcsa" – hát legyen
– "Merítőszákot hozott, ugye? Mert kímélni kell a halakat!" – Jah, az fontos.
– "A horgászat megkezdésekor és a befejezéskor is ugyanott kell ám beírnia magát a naplóba!"

A fenti plusz infok birtokában elindultam bejárni a tavat, de mivel maradt még egy jó fél órám, gondoltam átsétálok a másik végébe a keszüi oldalon és onnan indulok el. Legnagyobb meglepetésemre legalább 10 helyen már kő keményen be voltak izzítva a cuccok (többnyire sárgavégű gránátok) bedobásra várva.

Eljön a negyed hat, elkezdem verni a vizet a 11-es jointed rapalával. A parton folyamatosan haladva  10-15 dobás után botvégen megakad egy bugyli…kirántom a partra, de kiköpte a horgot, és visszatáncolt a vízbe.

Az aktuális szomszéd erre rögtön kérdi: "Mi volt? Méretes volt?" Mondtam, hogy bugyli, erre ő: "De méretes volt?" Erre én: elfordultam és folytattam utam a parton tovább.

Ezen az oldalon háromnegyed hétig már semmi nem volt, pedig ígéretese bedőlt fűzfák és sásfalak mentén is próbáltam hol J-11g-et, hol SSR-t, vagy SP-t (utóbbit csak tesztelés céljából), valamint réz Orclát.

Átsétálva a másik partra a gát mentén viszonylag sok nagytestű halat láttam (ponty, kárász) elpusztulva, ami nem vetett valami jó fényt az egyébként gondozott, ápolt környezetben fekvő tó vízminőségére (még akkor sem, ha több hete tombol a kánikula).

Az "árnyékos oldalon" egészen a halőrházig eredménytelen voltam, ahol aztán találkoztam egy véres fenevaddal. Piros 5-ös Mepps volt fent, és botvégen látom az ütést. Újradobom, majd megint botvégen vert oda, de ismét lassú volt. Két eredménytelen dobás után, ellenkező irányból immár kicsit lassabban vontatva meg is lett. 5.-6. ütésre befalta egymást csali és hal, hal és csali. A 30-as fonott éppen elbírta még ezt a szörnyet, de hála istennek a körforgó nagy kanala miatt nem akadt neki, csak egy ág. Fotó, majd vissza.

Dobáltam még egy kettőt, majd az egyik gyökérnél letette a lábát a Mepps, szakítás lett a vége. Mivel már fél nyolc is elmúlt, indultam vissza a kocsihoz, mert dolgozni is kell valakinek.

Utolsó momentumnak egy érdekesség a tó közönségéről. Kijelentkezésnél átböngésztem a tó fogási naplóját az elvitt halakról és találtam benne érdekességeket.

2009.07.19

Süllő 1 db 0,5 kg 

(Talán mélyre nyelte)

2009.07.10.

Csuka 1db 0,6kg

VERNÉM ÁLLBA AZ ILYEN EMBERT!!!

Amúgy a tó rendkívül szimpatikus képet mutat, több lehetőséget kínál szerintem, mint amennyit (ki)használnak belőle.

Reklámok

2 hozzászólás

  1. Márk(huntrkillr)

    Én annak idején ezen cikk alapján mentem ki pergetni a Malomvölgyire, és nem csalódtam. Bár akkor nagyon ráérezhettem valamire, mert utána két alkalommal igen szar volt. Bár nem is kora nyáron kell csukázni, ahogy az okosok mondják.

    2012. július 28. szombat - 20:27

    • ennek örülök…rég nem jártam arrafelé…múlt héten Kistótfalun betliztünk nagyot…ráadásul napi négy csukájuk pusztul el…viszont jövő hét végén lehet rápihenek egy kicsit a hajtásra, és bepontyozok valahol…lehet kajakból :-O

      2012. július 29. vasárnap - 07:23

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s