Atom Anti bevetésen

Június végén megfogadtam, hogy nyár végéig felhagyok a pataki bozótpecával. A szikrázó napsütés és a mindennapos délutáni felhőszakadások hatására állandó jelleggel felzavarosodott a patak és a partszéli növényzet is komoly feladat elé állított minden alkalommal. Hasonló hírek jöttek Zalából is, csak Atyafi mászott a gazban rendületlenül.

Jött aztán egy lehetőség egy délutáni pergetésre. Korán reggel pakkoltam össze a cuccot, ezért nem nagyon volt kedvem szerelgetni, a kocsiba így a múltkori éjszakai süllő pergetésből kint maradt 210-es bot került 13-as fonottal szerelve. A csomagtartóban már korábbról bent pihent a melles, így nem volt kérdés, gázolni fogok.

Negyed ötkor értem a vízpartra. A felvett gumibugyiban másodpercek alatt trópusivá vált az éghajlat, alig vártam már, hogy vizet érjek. Egy olyan szakaszt akartam végig dobálni békaperspektívából, amit partról már volt szerencsém habosra verni, viszont az igazán jó helyek elérhetetlenek maradtak.

Óvatosan ereszkedtem a vízbe, nehogy kiderüljön a domik előtt, hogy jobb úszók, mint én. Miután a testem aklimatizálódott a 20 fokos vízben, óvatos léptekkel biztos talajfogásra törekedtem. Apró, 40 cm-es léptekkel haladtam folyásnak felfelé. Minden lépés egy dobás folyásiránnyal szemben. Ez alól csak azok az ígéretes helyek jelentettek kivételt, ahol több hullahopp karika méretű folt volt megdobható.

Gázlás közben – a partszéli pecával ellentétben – sokszor nem láthatók a víz tükrére hosszan felfekvő növények, azonban ez nem mindig hátrány. Így legalább ritkábban fordul elő, hogy az akadástól félve, inkább nem dobok abba az irányba. Ráadásul a folyásnak felfelé dobott, majd a sodrással egyirányba húzott wobbler kevésbé kapaszkodik bele a növényzetbe.

A kezdő csali – amiről kiderült, hogy a napi favorit – Atom Anti (aka. Rebel Big Ant) volt. A tengerentúlról egy maxipakk részeként érkezett. Sok jót hallottam már róla, de vizet most látott először. A csaliválasztás teljes mértékben szokatlan indokok alapján történt.

Napjainkban zajlott az egyik világhírű (talán egyelőre leghíresebb) műcsali gyártó által szponzorált pergető bajnokság első fordulója. Az eredményeket látva rendesen felment bennem a pumpa. Sporthorgász társaink 1040 halat rántottak ki összesen 277 méter összhosszban. Elnézve a darabszámot és az összhosszat 26,6cm volt az átlaghossz. A 41 csapatból 10 csapat ért el 30 cm feletti átlagosszt. Az első tízben ez az érték 5 csapatnál nem éri el a 25 cm-t (az átlag 26,6 cm). Nem voltam ott, de ez számomra azt jelenti, hogy jelentős mennyiségű kisbalin (20cm alatti) és kiscsuka lett alaposan szájbaverve. Pozitív oldalát nézve a dolognak: legalább jó volt a vizen a szaporulat mostanában.

Miután lecsillapodtam, úgy döntöttem, hogy aznap a csalival fogok szelektálni, hogy a kicsiket kíméljem. Ezért került a kapocsba a három centis nagyhangya. Már az első dobásoknál éreztem, hogy az áramlattal együtt húzva jól veret, és ráadásul szembeszélben is viszonylag jól dobható a fonott ellenére.

Az első szakaszt régóta nézegettem már, de a növényzet miatt nem tudtam rendesen megdobni soha a partról. Kezdetben jött egy arasznyi domolykó, majd egy kifli méretű. Aztán megkezdődött a happy hour. A meder közepéről végre elérhetővé váltak olyan részek, mint ez itt:

A hetedik-nyolcadik dobásra elnehezedő kapással jelentkezett egy igazi tornádó. Az ember azt gondolná, hogy áramlás szerint alulról könnyebb fárasztani, de ez a kis gőzgép rácáfolt…bár a kiemelésig így sem telt el egy perc sem a rávágástól.

Gyors fotó, horogszabadítás, visszaengedés, folytathattuk a pecát, bár a napom már így is bearanyozódott. Annak ellenére, hogy egész nagy ramazurit csaptunk, maradtam még pár dobás erejéig.  A nádas előtti bal sarkot most nem dobáltam, inább a kevésbé bokros oldal mellől húztam a középvonal irányába a csalit. Már az előttem lévő, minden utat elálló növénynél járt a zsinórom, mikor paff…és máris ott volt a tesó!

Ezt is gyorsan megszabadítottam a kampóktól, és visszaeresztettem.

És a helyek ahonnan jöttek: az első kapott távolabbról, a második volt a közelebbi. Érdekes, hogy az elipszis alatt nagyjából 120-as víz van, míg a fotó készítésének helyén alig ért a tökömig a víz. Ráadásul a kettő között szinte átmenet sem volt, de ezt csak akkor tudtam meg, amikor följebb gyalogoltam.

Ahogy feljebb gyalogoltam, eljutottam a következő “kedvenc” részhez. Itt partról talán eredményesebb a peca, mert lát minden fűszálat az ember. Van egy kanyar, amit egy surrantó felez meg a közepénél. A kőakadály alatt is elég szép mélység alakult ki, ráadásul itt bokrok lógnak be, de az igazi a surranó feletti rész. Azt valószínűsítem, hogy a kövek megduzzasztják a vizet, és így annak csak a felső rétegei gyorsulnak fel, a meder közelében azonban szinte áll a víz. Ez pedig kedvező a lustálkodó domolykóknak. Szinte semmit sem kell csinálniuk, mégis mindig oxigénben gazdag a víz, ráadásul a sodrás minden vízbepottyant ízeltlábút ezen kb. fél méter széles szakaszon. húz át. Bár itt többször volt ütés-sorozás, főleg vízbe eső Buggal, de csak kettő jött ki, az is az aprajából. Ezt a surrantó feletti területet jelzi a piros.

Ezután gyászos pillanatok következtek: Egy csalicsere során kivertem a kezemből a friss, ropogós nullakilométeres Rebel F49-es, és azon nyomban alásüllyedt a mélybe, hiába kaptam utána. Imádkozni nem volt idő, mert a hídhoz értem. A kezdő domis is tudja, ha híd, akkor tuti kapás…Dobáltam is rendületlen, de egy rávágáson kívül semmi. A híd és az alattal lévő kanyar viszont ilyen vadregényes tud lenni:

A híd fölött már a napi tervhez képest Bonus Level-re ugrottam. Nem gondoltam, hogy felérek idáig. Már jóval fél hét után járt, amikor az alábbi látvány tárult elém:

Egészen ki kellett lépni sokszor a part szélére, mert a meder itt jó 120-130 mély is lehetett. Olykor már a mellzsebemet nyaldosta a víz, a mellény alja teljesen elázott. És igen. Ott van az a bizonyos két négyzetméter. Nah azt a részt nem lehet a partról rendesen megdobni, ugyanis felülről növényzet borítja, alulról nem lehet a sás miatt megdobni, de még a zavaros víz ellenére is nagy gödröt lehet sejteni a kapucíner alatt. És igen, bumm. A fékem két korábbi matuzsálem után egy kicsit feszesebbre vettem, ezért fárasztás helyett csörlőzésről beszélnék inkább, de a sűrű susnya miatt szükséges volt. Hiszem, hogy a halnak is jobb volt így. Horogszabadítás, majd C&R.

Iszonyatnagyonbrutálhűdejóléreztem magam. Állítom, hogy a folyással szembeni gázlás hozta ezt az eredményt, hiszen így óvatosan értem fel a halak tanyájához. Természetesen Atom Anti is megszólgálta magát, hiszen termetes terelőlapja nem csak könnyen életet vitt a wobblerbe, de egész mélyre is le lehetett juttatni. Jött még két kicsi, aztán dobtam egy brutálnagy macskát, ami a fáradság eltéveszthetetlen jele. Fogtam hát magam, kimásztam a kádból, átvedlettem és elindultam haza.

Well Done!