… pergetőbottal és horgászkajakkal

Apró örömök 1.

Mostanában nem jut elég időm, hogy legalább az elégséges szintet megüsse a bejegyzéseim színvonala, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy miniposztos sorozatot indítok, hogy a – horgász számára – apró élményeimet megosszam a kedves olvasókkal.

Tüskés-rét

Rövid ismerkedést terveztünk öcsémmel a tó partján. Szokás szerint egy óriási vihar próbálta kedvünket szegni, de nem hagytuk, hogy eltántorítson minket. A szinte teljes felületén hínáros tó még ilyen állapotában is képes volt halat adni. Érdemes lesz ide a hideg őszi hónapokkor kinézni.

Pécsi-víz áradás után

Nagyon tele volt már a tököm azzal, hogy nem jutok ki vízpartra. Elhatároztam hát, hogy egy délután meló után dobálok kettőt-hármat a város széli kis csatornán. Nem volt könnyű dolgom, mert az előző napok felhőszakadásai után minimálisra szintre visszaapadt víz partján sáros hordalék nehezítette a kijutást. Nem javította lehetőségeimet az sem, hogy a nagy kapkodásban nem vittem magammal váltóruhát, ezért vászon nadrág, hosszú ujjú ing, gumicsizma, horgászmellény kombinációban léptem pályára. Olyan voltam így csinosban, mint valami angol legyes megszállott. Olyannyira zavarba jöttem a kocsi ablakában visszatükröződő kinézetemtől, hogy még fotót sem csináltam…

Esélyem sem volt arra, hogy halnak akár a nyomára is leljek, de azért megpróbáltam. A kis Bug most sem hagyott cserben, és kivarázsolt nekem egy bébi domolykót.

Kapos-folyó áradás közben

Baráti hétvégét terveztünk Gunarason. Nem hagyhattam ki, hogy rápillantsak a folyóra, amin még nem tudtam horgászni. Sokat nem mutatott meg magából, de elég rossz kedve volt így áradás alatt. Ez látszik a színén is. Érdekesség ként lefotóztam még egy somogyi kerékpárút részletet.

Reklámok

5 hozzászólás

  1. Egyszer kenuztam a Kaposon Dombóvártól a Sióig. Menny és pokol.

    2011. augusztus 21. vasárnap - 17:07

    • Idén karácsonyra megkapom a kajakot! Most ez a kitűzött terv! És akkor olyan leszek mint egy drogos…kitágul a világ!!!

      2011. augusztus 21. vasárnap - 17:45

  2. Hurrá! Már most is olyan vagy mint egy drogos. Inkább valami keményebb anyagra váltasz.

    2011. augusztus 22. hétfő - 06:29

    • Menyasszonyom reggel olvasta a posztot, és meglepve hívott telefonon:
      “Kajakot fogunk venni karácsonyra???”
      Hmmm…mismásoltam a válaszadás közben erősen…

      2011. augusztus 22. hétfő - 07:44

  3. Én is jártam így. Már óvatosabb vagyok.

    2011. augusztus 23. kedd - 06:02

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s