… pergetőbottal és horgászkajakkal

Apró örömök 3.: Toszkána

Általánosan elfogadott társadalmi normák szerint az emberfia a nászútján csak élete párjára figyel, lesi annak minden rezdülését, és belefeledkezik a romantikus helyszínek adta élményekbe. Nem volt ez velünk sem másként, de azért ne feledjük, hogy a vőlegény (férj) torzójában – amiből a hiányzó oldalborda megkerült –  horgászszív dobog élete párjáért.

Toszkána gyönyörű! Még a racionalitások talaján járó ember szívét is megdobogtatja a táj arisztokratikus felsőbbrendűsége, de egy emóciók világában élő horgászember számára minden egyes képkocka a maga részletgazdagságával mutatja be a pökhendi természet és a középkor óta mindent igájába hajtani igyekvő római (talján) népek nemes küzdelmének részeredményét. Mert végeredménynek nem lehet ezt nevezni. A tájban látszik a feszültség Gaia és Ember közt. A valószínűtlen dőlésű meredélyeken ősz végére hol szürke, hol lilás szántások borítanak mindent ősszel, hogy a téli fegyverszünet után tavasszal újra megindulhasson – az évszázadok során megszokottak szerint – az új harc. A harc, amiben a Földanya a zöldből kipirosló pipacs seregei ellen az emberiség táblányi aranyló kalászossal és mértani pontossággal ültetett szőlősorokkal veszi fel a küzdelmet.   A harc kimenetelétől függően a vidék szinte óráról órara váltja színét, mintha a firenzei nagy divattervezők hóbortjának hódolnának folyamatosan. És ahogy az irodalomban, úgy a természetben is, az egymásnak nekifeszülők harca katartikus végkifejletet hoz, így a hegyvidék tompa ormain évszaktól függően megjelenik a szem által ismert spektrum szinte összes színe.

Már a látvány is fennséges! A fényképezőgép keresője, de főleg a kocsi szélvédője mögül orrunkat kidugva érezzük meg igazán, hogy miért különbözik a világ minden más tájától Toszkána. Felszippantva egy csíkot az elénk dobott kóstolóból levendula, rozmaring, cédrus és örökzöldek illata keveredik homlokunk alatt, érezzük függővé válunk. Az autónkat letéve áttérünk a keményebb drogokra: az illatokat teljessé tehetjük a helyi borok (figyelem nem csak Chianti!!!) és ételek zamatával.

Nah, de egy horgászblogon ennyit írni szárazföldről, meg romantikáról elég is. Jöjjenek hát a vizes vonatkozású közölni valók.

Utazásaim során a szemem nagyon ráállt már a vizekre. Képes vagyok még autópályán is lehúzodni a leálló sáv feléig és lassítani, ha egy potenciális horgászvíz felett átívelő hídhoz érünk. Olaszország az autópályáról (és az autóutakról) látható horgászvizek szempontjából felemás képet mutat. Triest és Velence között tulajdonképpen egy alföldön megyünk végig, amit részben az Alpokban eredő hegyi folyók kristályzöld színe szel darabokra, másrészt ember alkotta, zavarosabb vízű kisebb csatornák szabdalnak fel. Fénykép és komolyabb felderítés hiányában legyen itt most elég annyi, hogy felkerült az “De k.rva sok helyen nem horgásztam még…” listára ez a terület is.

Utazásunk (és nászútunk) célterülete, Toszkána már nem kényezteti el a horgászszíveket ilyen gyönyörrel. Kiszáradt, időszakos vízfolyásokon vezek keresztül a zergebaszta egysávos Strada Provinciale szerpentines nyomvonala. A reményt egy-két nádas tartja ébren, de közelebb érve csak az utolsó felhőszakadásból megmaradt tócsákat látjuk. Barangolásunk során azért sikerült egy-két halszagú gondolatokat is beindító helyre bukkannunk.

Pisa – Arno

A névről mindenkinek a Ferde-torony jut eszébe. Rendjén is van ez így, mert a város amúgy nem érdemel többet halandó turista számára, mint egy közel másfél órás sétát a Csodák terén. A kocsihoz visszafelé átsétálva az Arnó-folyón ösztönösen lepillantottam a zavaros, kapuccsínó színű víztükörre, és az alábbi látványban volt részem (nagyítás kötelező):

Namármost a képen bazinagy sötét foltokat kellene látnotok. Mivel odafelén nem nagyon láttam halat a vízben, csak arra tudok gondolni, hogy a pisai éttermekbe visszahordott maradékra várhattak. Úgy sorakoztak ott, mint a lazacok ívás előtt a torkolatnál. Itt ez a kis video, szintén érdemes HD-ben és teljes képernyőn nézni:

Firenze – Boboli kert

Ha teljesen kifordultunk már magunkból, és szédülünk, hányingerünk van a Firenzébe egyetlen gipsz pöcsért beözönlő elképesztő mennyiségű turistától, akkor a Pitti-palota kertjébe érdemes tenni egy kirándulást. Itt akár még meg is lehet pihenni, egy jó pizza, vagy más olasz étel elköltése után. Van gyep, árnyék és dísztó (3,5m mély!). A szökőkutas pontyos-kois tavacska önmagában nem lenne nagy szám, de ha megnézzük, hogy a világ 4. legnagyobb székesegyházának harangjával egy magasságban van, akkor elgondolkodhatunk, hogy ezek az olaszok már annak idején is tudták rázni a rongyot.

A vízben azonban nem szimpla aranyhalak, hanem nyurga pontyok úszkáltak többségben. Volt közöttük 4-6 kilós is. Néha feljöttek a felszínre, aztán eltüntek a kerti tóhoz mérten borzasztó mélységekbe.

Lucca – Urbánus domik

Pisától 40 km-re található Lucca városa. Erről a helyről azt kell tudni, hogy körbe épen maradt a várfala, és gyönyörű terei vannak, valamint Puccini szülővárosa. Ennyit a turista könyvekből, meg a Wikipediából is megtudunk, viszont ami a falak mögött rejtőzik, az ámulatba ejtett. A városon keresztül folyik egy épített csatorna, ami úgy 40 centi mély és 2,5 méter széles. Vize tisztának tűnik, de azért a mederben látszik, hogy a városi élet ezen is nyomot hagy. Ehhez képes – vagy éppen ezért – gigadomik élnek az áramló vízben. Őszintén nem számítottam erre az élményre, és ez a mosolyomra valószínű ki is ült. Ha a kedvesem nem akarta volna körbejárni, akkor valószínű a parkolójegy (olasz árszínvonalon ingyenes 0,1€/120min) lejártáig ott ültem volna a csatorna falára könyökölve.

Közelről is készült egy-két kevésbé használható kép

A csatorna átmegy egy tér alatt

Itt meg videó lesz, ha végre feltölti a youtube (nagy képernyőn HD-ban látszanak a halak):

Tirrén-partvidék

A végére hagytam, amolyan csemegeként. Amikor kiértünk a homokos strandra, fura látvány fogadott minket. Szikrázó napsütés, 30 fok közeli hőmérséklet 11 órakor, kristálytiszta és feszes víztükör, és fürdőző alig-alig a vízben. A homok sértetlen, nincs széttaposva, mind a turista szezon derekán. Csak az afrikai árusok jártak-keltek fel-alá a hamisítvány óráikkal, napszemüvegeikkel, törölközőkkel, egyéb rongyokkal a hátukon. Állításuk szerint már ők is a szezon végén voltak, bár árukészletükben ez nem látszott meg, de jellemzően engedékenynek tűntek az árak kapcsán.

Azt gondolom, hogy a vénasszonyok nyara szó igazi jelentését csak mediterrán tájakon lehet megérteni. Itt már nincsennek zsenge, tangás, monokiniző elsőéves egyetemisták, kigyúrt és tetőtől talpig lebarnult, napolajtól izzadó, röpplabdázást imitálva előbbi női egyedeknek imponáló macsók, de a három gyerek után kicsit megereszekedett bőrű anyukák (és apukák) sem lepték el törölközőikkel a partot. A homokvárak száma is zérus volt, és egy-egy kósza sirály rikácsolásán kívül nem törte meg semmi a tenger halk suttogását. Nem voltak jetskik és a paplanernyőt három német turistával vontató kétmotoros cruisereket is már rég kidaruzták a közeli kikötők egyikén.

Akik a parton voltak, azok jórészt helybeli nyugdíjasok, vagy szabadságukat töltő középmódos pisa-i párok, akik már rég túl vannak életük mozgalmasabb szakaszán. Újságot olvasnak vagy egyszerűen csak feltöltik D-vitamin készletüket a télire. Nah és persze ott voltunk mi, a k-európai nászutas pár, akik a boldogságtól megrészegülten a homokvárat építettünk, pancsoltunk és fotóztuk egymást, mint aki még sosem látott sós vizet.

Egymáson kívül azért fotóztunk mást is. A fürdőzők elvonulása teret adott az ég felé ágaskodó, homokba szúrt botokkal operáló horgászoknak is. Eldönteni nem tudtam, hogy helyi erőkről van szó, vagy egy-két megtévedt k-európai testvérországunk fiai (lányai) próbálnak vakszerencsét, de azért készítettem egy két fotót a módszerről:

És itt most a kétségeim forrását is bemutatom, ugyanis a fenti dióverőket az alábbi felszerelésekkel egészítették ki:

És a csali no meg a hozzá passzoló horog:

Reklámok

4 hozzászólás

  1. Sok boldogságot nektek!

    2011. október 4. kedd - 09:27

  2. qvik

    Jó a blog!
    A házasság háládatos dolog, főleg a legvégén (legyen ez jó sokára!), néha jobb, mint a peca. 🙂
    Gratulálok! (A nősüléshez és a bloghoz is)

    2011. október 4. kedd - 19:22

  3. Akkor mostanában biztos sokat “fenekezel”!

    2011. október 12. szerda - 09:47

  4. Visszajelzés: Elszámoltatás – 2011 | Kisgyerek a vízparton (pergető bottal és horgászkajakkal)

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s