… pergetőbottal és horgászkajakkal

Feka – fika

wm_vivid_DSCN2137Jobb híján kinéztem egy környékbeli tóra. Fekete sügerezni már régóta szerettem volna, és a közelben csak erről a helyről hallani, hogy elvétve van még benne. Egy ideje szemeztem a tóval, ráadásul nincs is olyan  messze.

Az idei húsvéti program egész lazának indult. Aztán ahogy közeledett a hétvége, szépen besűrűsödött a három nap. A Dráva áradása kicsúszik húsvét utánra, a horvátoktól még nem jött meg a drávai kajakozáshoz a hozzájárulás, és még tetejébe jó 15 fokos lehűlést is mondanak. Pont kapóra jött, hogy a Mecsek túlfelén rápróbáljak a Komló közelében fekvő is tavacskákra.

Fekete sügeresnek mondott

Reggel hatkor már javában kanyarogtam az Árpád-tető szerpentinjein, de semmiről nem késhettem le. Összesen négy fok volt és egybefüggő fátyolfelhő borította az eget. A tavak környékén bár meglátszott az eső nyoma, de nagy sár nem volt. Inkább a zavaros víz mutatta, hogy előző nap rendesen megszórták a környező hegyeket az égiek.

Jegyváltásnál kértem még egy kávét is. Amíg nagy nehezen lefolyt, megtudtam, hogy itt a süllőt és a pisztrángsügeret is el kell vinni (ki kell fizetni). A süllőt még megérteném, de a sügeret? A halőr szerint ugyanolyan kényes, mint a süllő…mert ez nem igazi fekete sügér, hanem pisztrángsügér. (Én eddig úgy tudtam, hogy a két dolog egyugyanaz). Mindegy…ha fogok, akkor majd lesz otthon is öröm.

Nincs igazán tapasztalatom a fekete sügerek terén – bár egyszer életemben már fogtam –, ezért inkább csak a mendemondákra támaszkodok csaliválasztás terén. Sötétebb színekből hosszúkás gumik, férget, kis fejjel, illetve wobblerek. Mondják sokan…wm_vivid_DSCN2121A kisebb tavon indulok el. Kezemben a Nevis Legacy Spin vékony fonotta. Egy kóla színű, korongba végződő farkú tvisztert teszek fel 4-5 grammos fejjel.Nevis korong végű tviszter (kóla)A tó felét már végig dobtam teljesen eseménytelenül, így jöttek a kevésbé jónak mondott színek. Egy narancssárga:wm_vivid_DSCN2125Amit egy kétfarkú fehér (víz alatt világító) féreg követett. Ettől sokat vártam, mert emelgetve úgy mozgott, mint egy kezdetleges béka.Fluoreszkáló tviszterA szél lassan feltámadt, így a kis fejeket már nem tudtam precízen vezetni a vizes fonottal, így ez a piros (egyébként csukásnak tűnő) gumihal már fel sem került:Nevis gumihal (piros)

A kisebb tó vége felé jártam már, amikor eszembe jutott, hogy van a táskámban egy decathlonos dupla spinner, ami alatt egy gumibojtba húzott ólmozott horog van. Azt mondják, hogy kimondottan fekete sügérre való. Felkapcsoltam és mintha lett is volna rá ütésem. Fényképet elfelejtettem róla készíteni, és már nem is fogok. Huszat ha dobtam vele, amikor berántottam valami gyökérbe, és már örökre ott is marad.wm_vivid_Panorama 1Átmentem a nagyobb tóra. Azt mondják, hogy süllős a víz, de nagyobb csukák is vannak benne, sőt áttelepítéssel került bele feka is. Próba szerencse. Itt először egy wobblert hajigáltam dróttal, de egy óvatlan pillanatban úgy maradtunk. Pedig mondták, hogy az erdő alatt akad. Mindegy. Feltetetm egy fehér Sandra gumihalat, amit szintén beszakítottam. Sok lesz a jóból. Kimentem az erdő alól, mert ez a peca elég költséges lett  mára, ráadásul mindenhol pontyok fürödtek a közelemben.

Az akadómentes oldalon már egy jó nagy gumihalat dobáltam a hátszélben, és a tómedret bátran kaparva fejtettem fel a zsinórt. Az esélytelenség teljes nyugalmával húztam a plasztikot, amikor egy pillanatra rúgást éreztem, amit nem követett több. Egy másodpers sem telt el és egy óriási burvány jött fel a víz felszínére. Szinte meg sem lepődtem, amikor csali a spicchez ért. Nem volt kicsi a kabátba akasztott ponty/amúr, szerencsére megúsztuk egy pikkellyel. Vicces lett volna a 15-40-es bottal az oldalba kapott pontyot fárasztani. A következő dobásnál ez a gumi is leakadt, úgyhogy elegem lett.

Elővettem a Berkley UL cuccot, és kipróbáltam az új 3g-os jig fejeket. Láttam is egy-két mozgást a felszínen a büfé melletti részen. Megszórtam hát a sarkot rendesen.3g-os jigfejekAztán áthúztam őket másik gumikba, de csak azért, hogy megnézzem, hogy mozognak:A színkavalkád ellenére egyetlen halat sem sikerült becsapnom, pedig még az új Kenartok is vízbe merültek. Az 5 fokos szél is cserepesre fújta már a kézfejem, éhes is kezdtem lenni, csomagoltam hát és léptem haza.

http://maps.google.com/maps/ms?msa=0&msid=213114960846270134281.000498a57ee8532170398&ie=UTF8&ll=46.209878,18.269062&spn=0.008048,0.017273&t=h&z=16&lci=com.panoramio.all
View Hol horgászok? in a larger map

Reklámok

11 hozzászólás

  1. Sajnálom, hogy nem jött össze, pedig tényleg van benne fekete meg szép csukák is. Mondjuk az utolsó fekámat én is közel egy éve fogtam, azóta semmi (biztos azért, mert nem is horgásztam rájuk).
    A “halőrről” csak annyit: fingja nincs a halakhoz. Nekem is előadta egyszer, hogy a pisztrángsügér a feketesütyi és a hegyi (!) pisztráng hibridje. Legnagyobb húzása az volt, mikor pár éve kijelentette, hogy nem engedélyezi többet a versenyhorgászatot, mert elindult a piros csík a halakon. Bazzeg….
    A lényeg viszont az, hogy szépen rendben tartja a vizet és a környékét, meg egyébként is: Magyarországon akkor lehet igazán jól csinálni valamit, ha hülye vagy a dologhoz. Akkor tuti sikered lesz (ezért olyan népszerűek a politikusaink is).

    2012. április 8. vasárnap - 18:55

    • az egyik kedves barátom kommentje e-mailben a bejegyzéshez:

      “A tògazda meg akivel talàlkoztàl, ölèg toplàk egy N-ber.

      Sajnos sok hasonlò akad köztük.
      Mer’ ugye rendes ember nem lopott magának tavat a téeszbül.”

      Tovàbbi húsvètot!

      2012. április 8. vasárnap - 18:57

      • Viszont.
        Különben szólhattál volna, hogy jössz, kiugrottam volna (5 perc) legalább dumáltunk volna egyet.

        2012. április 8. vasárnap - 19:12

        • éjszaka még nem tudtam, hogy megyek-e, és hogy nem fekázni megyek és nem a Fekára…
          egyébként ha hiszed, ha nem, hajnalban a Komló táblánál gondoltam rá, hogy dobok egy sms-t 🙂

          2012. április 8. vasárnap - 19:19

  2. Megpróbáltad, ez már fél siker, ilyen mocsok időben nehéz halat fogni.. Feketesügeret még nem fogtam, meg nem is láttam, érdekes hal lehet..

    2012. április 8. vasárnap - 21:43

    • azt hiszem, kivételesen rosszkor húztam lapot, ma reggel ugyanaz a hideg, csak szélcsend, verőfény…Atya szerintem már tolja is a vizet

      2012. április 9. hétfő - 06:37

  3. Hali! Előszőr is utólag is boldog nyulat mindenkinek! Nekem valahogy mindig a mély depresszió jut ki az ünnepi hangulatból, rokonok takarítás, ilyesmi. Norbi, ha hiszed ha nem holnap akartalak hívni a Komlói tóval kapcsolatban, énnekem is csak múlthéten mondták, hogy van benne feka. Nekem ezek a DS gumik csak vertikálisan jöttek be, de ennek meg atya a nagy szakértője. Ezúton kérdezem, hogy most hétvégén lenne-e kedved közös pecához. Amúgy az ilyen szar idő-zavaros víz kombó nekem pergetésben nemigen jött be szinte so ha.Viszont van két booyah spinnerem, én még halat nem fogtam velük, odaadom ha kellenek:D Jó lenne már egy közös peca, kb. lánynak nem udvaroltam még ennyit:D Amúgy egész héten ráérek, kivéve TCS koncertet, az meg ugye este van:D
    Üdv.: Bali Márk.

    2012. április 9. hétfő - 19:19

    • most kábé úgy tetszelgek biztos, mint egy rossz kurva aki kéreti magát :), pedig ha hiszed, ha nem, szinte csak hajnalban derült ki, hogy egyáltalán pecázni megyek. Egyébként félig-meddig családos emberként a hétvégéken a horgászatra szánt idő reziduális, mostanában meg a hétköznapok nagyon tele vannak.

      egyébként a hétvégén a vasárnapom lesz vízzel kapcsolatos
      https://kisgyerekhorgasz.wordpress.com/2012/04/03/szemetszedes-2-0/
      ha gondolod, csatlakozz!

      meg végre ki akarom már próbálni azt a fránya teknőt a Dráván :S

      de hosszú még az év, biztos lesz pecánk (egyébként ott Lenti környékén is van rendesen fekás víz, egy hazautaddal összeköthetnénk egy ilyet)

      2012. április 9. hétfő - 19:36

      • ÍHa ráérek megyek szvesen, ha beugrasz értem:D Amúgy tetszik a haldós cikk, főleg az őszinteség a végén:D

        2012. április 9. hétfő - 20:03

  4. qvik

    Hát fogtál egy betlit, nem nagy ügy, én gyakran zsákmányolok ilyet. 🙂
    Azért valahogy ettől is jó a peca, de azért hallal az igazi.

    2012. április 11. szerda - 18:08

    • másnap jobb lett volna menni a Fekára, csak hát akkor vasárnap reggel jó ötletnek tűnt. nem volt az. az egész napban a makró képeknek volt értelme

      2012. április 11. szerda - 19:16

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s