… pergetőbottal és horgászkajakkal

Árnyék

Miután közös erővel eltávolítottuk egyik karjáról a piócákat, és azt nyolc-tíz zsákba szedtük, elhatároztuk, hogy pihenni hagyjuk a sérült testrészt. Hadd’ lélegezzen föl egy kicsit a terhelésből. Kocsiba ültünk, és kb. 15 km kocsizás után másik szakaszt kerestünk fel.

A helyszínre érve lehangoló látvány tárult elénk. Mint a pedikűrös, aki befejezte kézfej ápolását és a lábakra áttérve veszi észre, hogy a rák rohamos tempóban emészti fel a testet. A testet, ami még üdén és erőtől duzzadva várta a rügyfakadást, a rövid ujjas időt.

wm_DSCN2162

wm_DSCN2158

wm_DSCN2159

wm_DSCN2160

wm_DSCN2157

Nyilvánvaló, de ki is találhatjátok…a német nyugdíjasok megtakarításából, union fund…ingyen pénz, tessék költeni…ráadásul a miniszter is megmondta, hogy a kínaiaktól kell tanulnunk…noh de pont ezt??? miért kell nekünk is olyat alkotni, ami a holdról is látszik? Vagy jó 7-8 km-en keresztül a töltés mindkét rézsüjét lehumuszolták egészen a horvátokig. Aztán azóta semmi. Vagy két hete áll a munka…hátha jön rá kis eső, és elmossa a gátat. A gyep legalább fogta az eróziótól. De hogy jövök én ahhoz, hogy megítéljem a szakemeberek ötletét/munkáját?

Lehet, hogy jól van ez így, meg hogy majd lesz itt kerékpáros turizmus, meg Háromfolyótúraútvonal…csak hát nem ezek a legfontosabb dolgok a mai magyar rögvalóságban, talán. Ráadásul nekem be nem adja senki, hogy ez most itt akkor jól van.

Azért pecáztunk is, nem csak dühöngtünk. Próbáltam egy-két szebb fotót is készíteni, de azért a látvány mély letargiát hagyott bennem.

wm_DSCN2273

wm_DSCN2275

wm_DSCN2279

Domolykó/Chub + Kenart

Reklámok

30 hozzászólás

  1. Mit lehet erre mondani? Semmit. “Ami jó, szép és érintetlen: tedd tönkre!” /Ősi magyar mondás/

    2012. április 18. szerda - 09:14

    • Azért én drukkolok, hogy nem vágják teljesen tönkre. Jelenleg egyszerűen csak nem szép, nagy kárt amúg nem jelent…még. De az ország más részeiről is jönnek a hírek (pl.: Által-ér) a durván túllendült beavatkozásról.
      Kicsit parázok, mert láttunk karókat leütve, remélem csak hosszszelvény kitűzés volt, nem pedig az új meder nyomvonala…

      2012. április 18. szerda - 10:10

      • Azt nagy általánosságban nem így szokták jelölni. Valószínűleg kanyar-ívkitűzések voltak. Most még az lenne király, ha térhálós kövezés létesítése miatt történtek a talajmunkálatok. Akkor, ha az a patakmeder rendezésre is kiterjed, akkor tényleg tök ugyanúgy fog kinézni a patak kilométereken keresztül. A gáz az, hogy ez árvízvédelmi szempontból nagyon is kedvező. Egyébként én meg már nem bosszankodom ilyen dolgokon. A mérgelődés nem sokat segít. “hatalom nélkül sz*rt sem ér a harag”

        2012. április 18. szerda - 13:05

        • Ja és offnak még egy régi saját eset.: a balatonmáriai kövezésen mindig is probléma volt a rengeteg szemét. A baj olyan mértékig fokozódott, hogy a kövezést ellepték a patkányok, a vadkacsák(tudom tőkés récék) és a hattyúk a folyamatos kukorica és etetőanyag ellátmány miatt. Többen aláírtunk és többször elküldtünk petíciót, hogy rakjanak már le egy
          konténert a környékre. Sok idő után hoztak egy billencses konténert. Kis időre úgy tűnt, hogy rendeződik a helyzet. Persze még mindig volt, aki szemetelt, de a tendencia egyértelműen javuló volt, hiszen kinézték egy idő után őket. Viszont a hatóság több, mint egy évig elfelejtette elvinni a konténert. Az emberek mellé kezdték dobálni a szemetet. Mondanom sem kell, hogy elég masszív lett egy idő után a buké. Megint levél az illetékeseknek, akik elvitték a nagy konténert, és hoztak helyette egy kis
          kukát. Azóta “keleten a helyzet változatlan”.

          2012. április 18. szerda - 13:14

        • http://www.panoramio.com/photo/35680494
          2010. májusa, amikor a környék összes halastava kiöntött, szinte egyszerre és gyakorlatilag természeti katasztrófát kiáltottak az egész országban. Ehhez képest a vajszlói szakaszon volt még (igaz kevés) hely a híd alatt, úgy, hogy egy deka földet nem kellett elárasztani.
          Nem értek hozzá, de szerintem nem a patakmeder a szűk keresztmetszet egy áradás esetén, hanem a híd alapok, aminek ugye adott a keresztmetszete.

          Árvízvédelemről pedig csak annyit, hogy 10 évente van ekkora árvíz, viszont minden három évben szárazság (aszály) van. A fő problémának azt tartom, hogy egy ilyen csúszda hamar kirántja a vizet a földekről, így azok kiszáradnak, ráadásul a vizes élőhelyek is el fognak mocsarasodni. Linkelek be ide néhány képet arról, hogy mi történik egy vízzel, ha leapad hossző időre:

          2012. április 18. szerda - 13:27

          • 2011. április 16:

            2012. április 18. szerda - 13:30

          • 2011. július eleje:

            2011. ősz:

            2012. április 15:

            pedig idén tavasszal még 10 centivel több is volt benne a víz, mint tavaly

            főleg a tavaly július volt nagyon kemény

            2012. április 18. szerda - 13:35

          • Engem nem kell meggyőznöd, nem én hozom az irodából a döntéseket:(

            2012. április 18. szerda - 13:48

          • Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de azon a patakon ahol icipici koromban megtanultam horgászni, úgy leszabályozták, hogy egyik ősszel a megmaradt lavórnyi vízben néztük a fél meg egy kilós domolykókat fel alá cikázni. Nem is gondoltuk volna, hogy ekkora halak lehetnek benne, ugyanis az jóval kisebb patak volt. Csak hát mellette volt egy focipálya a faluban, és egyik évben kicsit kiöntött rá. Ez lett a veszte. Sírni tudtam volna, mintha a vízzel együtt a gyerekkoromat is leengedték volna. Most kb. ha ötcentis benne a víz már egy évtizede legalább.

            2012. április 18. szerda - 13:55

            • ebben a patakban már tavaly nyáron is alig lábszárközépig ért víz…

              2012. április 18. szerda - 13:58

          • qvik

            Maxulag egyetértek a szemléleteddel. Sajna a vízügy szenved, mert nincs pénzük, (ez igaz, már alapvető dolgokra sem) ezért minden fasszsággal pályáznak és ha nyernek akkor valaminek történnie KELL, nem baj, ha hülyeség. Anno 20évekkel ezelőtt sokat időztem a Kis-Balatonnál, és láttam-hallottam ezt-azt, és a melómból kifolyólag ma is látok ilyeneket. A Háromfolyó izéről meg annyit, olvastam a somogyi kanászkürtben, hogy majd ez is az árvízvédelem része lesz: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/barmikor-johet-egy-ujabb-aradas-a-dravan-438038
            El ne mossa a Dráva és mellékpatakjai a Dél-Dunántúlt! Azért az tetszett, mikor a Kapos Kaposváron a vasúti sínek mellett hömpölygött, persze akiknek kárt okoz, azokat sajnálom.

            2012. április 19. csütörtök - 17:05

            • ez mi a f@szom??? 120 centit akarnak még ráböllenteni még a töltésre? ehhez az kell ezek szerint, hogy a töltést magát a védett oldalról kiszélesítik, és 120 cm-s sapkát húznak még rá?
              kicsit szkeptikus vagyok ennek a hasznosságával…ráadásul itt volt a 2010. ami “pikk-pakk” lefolyt és a Dráva meg se érezte.

              könyörgök!!! 30 éve volt egy olyan ár, amit a mára nyugdíjba ment és “azóta mindent nagyobbnak és hősiesebbnek” látó elődeink a hiányos védművekkel és a kornak megfelelő technikai színvonalon pusztán emberi erővel mégis kiöntés nélkül meg tudtak oldani a feladatot. Azóta már azért egy kicsit javult az előre jelzés. Idős bácsikák elbeszélésével indokolni (a cikkben ez történik) egy többszázmilliós – általam továbbra is haszontalannak vélt – beruházás, hogy egy témához illő politikust idézzek, “BÖSZMESÉG!”

              2012. április 19. csütörtök - 18:11

              • qvik

                Há ja, már bánom néha, hogy 18 éve nem maradtam kint Mongóliában. Ott is szar van a palacsintában, de kevés embernek jut sok hely és el lehet távolodni a civilizációtól: csak peca, jak, kecske, ló, mosdatlan mongol asszony, 6-8 gyerek. 😀

                2012. április 19. csütörtök - 23:15

                • Így van, sokszor én is elgondolkodok, hogy egy civilizált és demokratikus országban kellene elvonultan élnem…mint mondjuk Venezuela 🙂

                  2012. április 20. péntek - 08:39

        • B&i

          És a molotv koktél az smafu? 🙂

          2012. április 18. szerda - 15:52

    • péntek délután vízre tenném a kajakot!

      Pecsersee oder Drava

      nem csatlakozol?

      2012. április 18. szerda - 19:50

      • Pecserseen voltam ma délelőtt, eléggé üldöztek a balinok:D Tudom tilalom van meg ilyenek, harmadik után(10 percen belül) le is vettem a thrillt. Azért jött csuka is a tuti helyen(bokros-ladikos). Harmadik balinról akartam csinálni videót, csak pont tele lett a memória. Azért képek vannak. Majd poszt is lesz ha minden igaz. Amúgy egy gyönge tipp: sárga szemű feketehátú thrill ezerrel húzva:D
        Üdv.: Márk az orvhorgász.

        2012. április 19. csütörtök - 17:41

        • elhatárolódok!

          2012. április 19. csütörtök - 18:12

          • Igazad van hülye voltam:( Mondjuk én balinba nem szoktam kárt tenni, meg amúgyis szakáll nélküli horog, meg salmo Bélától tudjuk, hogy a thrill igazából harcsacsali. Fényképet akartam csinálni, vagyis videót. Gyarló az ember:( Meg az első után amásik kettőt vízben szabadítottam, aztán jó messzire otthagytam a helyet.

            2012. április 22. vasárnap - 21:21

  2. B&i

    “hatalom nélkül sz*rt sem ér a harag”

    És a molotv koktél az smafu? 🙂
    így gondoltam

    2012. április 18. szerda - 15:53

    • Ilyen benzinárak mellett az:D

      2012. április 18. szerda - 16:19

  3. Szép estét.
    Hát engem is üldözhetne már vałami. Ma kb 1-5-ig a K…..-át,utána meg sötétig a drávát dobáltam. Kapásnak még csak megalapozatlan gyanúja sem merült fel.

    2012. április 19. csütörtök - 21:25

    • a megalapozatlanság a fogások alapja 🙂

      felherrgelt Márk, úgyhogy rá kell néznem a Pecsersee-re.

      Mondjuk engem a csukkerek érdekelnek. Úgy néz ki, hogy vas helyett inkább a wobblert eszik…ránézünk

      2012. április 20. péntek - 08:32

      • Én sem tudom az okát. Múltkor dobáltam én is rájuk támolygóval sokat, semmi nem volt. Pedig hulló faleveleztem meg minden:( Rapala originalra jött csak egyetlenegy darab. A gumi sem adott semmit múltkor sem.(Pedig tudom nagyjából a nyerő színeket.) Úgy néz ki, hogy a gyorsabb mozgást csipázzák. Legalábbis három alkalomból ezt szűrtem le.

        2012. április 23. hétfő - 09:48

        • érdekes amit mondassz. Pénteken 5-ös sügérszínű ssr után volt egy lekövetésem, bot végén oda is csapott valami (szerintem kis sütyi volt). Azon kívül semmi. Vasakat direkt nem tettem fel, mert “wobbleres” napot akartam tartani (ritkán szoktam), és járt fent minden. J-11, J-9, FlatRap, Pearch, még a narancs O-9 is felkerült, de semmi. Igaz frontbetörés volt, vagy mi a fene…

          Kisvízben (20 cm) láttam fordulni csukákat, de esélytelen volt. Szóval ütöttem egy nagynullát

          2012. április 23. hétfő - 09:54

          • Narancsszínű, meg ilyen pirosas-narancsos(GFR) csalik érdekes módon nem nagyon működnek Pécsin. Ellentétben a rikító zöldesek(pl. sfc) nagyon is. A máshol teljesen jó csukás j-11 gfr csalival Pécsin egy nyamvadt kapásig nem jutottam még el, pedig párszor már megúsztattam. A múltkori csukát én is sügér színű wobblerrel fogtam.

            2012. április 23. hétfő - 10:27

  4. Visszajelzés: Nekem csobogsz, kispatak? – 1.rész | Kisgyerek a vízparton

  5. Visszajelzés: Nekem csobogsz, kispatak? – 4. rész | Kisgyerek a vízparton

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s