… pergetőbottal és horgászkajakkal

Nekem csobogsz, kispatak? – 1.rész

Jóhangya módjára sikerült végre időben végeztem mindennel. Miután kényelmesen ki lett elégítve mindenki, a négynapos hétvégét négy és fél napossá nyilvánítva magamra is fordítottam egy kis időt. A hazaút során mintát vettem Somogy és Baranya patakvilágából. Magamba szippantottam mindkettőt, hogy aztán megvénülve egy karosszékben elmélkedhessek majd róluk, hogy bezzeg azokban szép időkben.

Először a somogyi kis patakot látogattam meg. Érdekes ez a patak – folyó – csatorna reláció. A Zalát, bár sokkal kisebb vízhozamúnak tűnt, mint ez tisztességes vízfolyás, mégis folyónak hívjuk, míg ez “csak” egy patak.

Első megállómat egy zsákfalu bekötőútjáról értem el. Tisztességes híd vezet át a rohanó víz felett, felette-alatta dobásnyi hosszban nem volt növényzet, egyébként végig sűrű lombkorona ad árnyékot a jövő domolykó nemzedékének. Micsoda érték egy ilyen patak, tessék vigyázni rá (az se baj, ha töltésmegerősítés nélkül)!

29 fok, kánikula, kristálytiszta víz. Látok egy-két arasznyi domit. Semmi szedés, csak a játék és a napozás megy, elvégre lassan indul a nagy gruppen-gabalyodás, rá kell pihenni a kemény dolgokra.

Mondanom sem kell, hogy ahogy ráléptem egy mozgó kőre, eltűntek a kis nyomik, és már vissza sem tudtam őket csalogatni, pedig  lehet másfeles víz is a surrantó alatt. De így van ez a látott halakkal tiszta vízben…

Nincs több keresnivalóm itt, ezért gyorsan lépek is. Utam hazafelé vezet, de van még egy szakasz, amit megnézek.

Itt azért már kedvezőbbek a körülmények. Kicsit, de csak kicsit szélesebb a meder, nincs vízfölé hajló bozótos, csak a kocsinak nincs árnyék, de ennyi belefér.

Halak sziluettjeit most is látok. A küszök apró szedései mellett egy-két loccsanással járó mozgás is van, tőlem mindig legalább 20 méterre távol. Kezemben – az ismeretlen pálya és a gyávaságom miatt – a  keményebb (Legacy Spin) bottal, vékony fonottal esélyem sincs a hosszú dobásra. Ráadásul tökéletes szélcsend van, még a hátszél sem segít.

A fonott ellenére mégis wobbler-vesztéssel indítok. A sügérmintás Kenart Winner (isteni mozgása van, halat nem látott még) egy elszáradt nádszállal köt szorosabb kapcsolatot a túlparton. Bízok benne, ahogy eddig is, hogy a rátekeredett fonott majd elvágja a vékony szálat. Rántok rajta egyet és plutty…a Kenart a vízben enyhén süllyedve tovaúszik, a zsinórom vége meg a levegőben gyászos zászlóként lobog. Nem kicsit vagyok bosszús, le is fejtek vagy öt métert a meggyötört végből.

Az új kapocsba a citrompótló Kenart kerül. Tyűűűű…csak úgy szeli a levegőt. Hosszú dobás, landolás (akarom mondani vízbeérkezés) feszes zsinórral, fél ütemnyi hezitálás, majd megindítom az áramlattal szembe. Tanítandó dobást mi más követhet, mint egy tanítandó kapás: kicsi ütések, majd egy pöppet határozottabb, amit már a bevágás kísér. Az eredmény egy küsznél alig nagyobb fejes, akiről azért nem készült kép, mert az egyetlen hármashorog a szemgödrébe akadt, és a horogszabadítás után nem várta meg, hogy elővegyem a gépet, kibújt a markomból és némi panírt a földön összeszedve a vízben folytattan felépülését.

A híd alatti surrantó ígéretes helynek tűnt, de semmit nem adott.

A surrantó után klasszikus csatorna jelleget öllt a víz. Semmi medertörés, vagy kőhalom. Egy-két bokor ad menedéket, de a meredek part miatt lehetetlen behorgászni, talán gázlócsimmában. A távolban pedig megint jönnek a fűzes-bokros-bozótos részek. Idő is volt már. Irány Baranya.

Ez a víz biztos tartogatna még meglepetéseket számomra, csak ne lenne 80 kilométerre Pécstől. Ősszel kiváló csukás pálya lehet, nyáron gázolva pedig maga lehet a domolykó paradicsom  a tiszta, bő vizével. Keményebb mederszakaszokon még a kis süllőt is belelátom, de ez már csak amolyan horgászvágy.

A következő részben hazatérek Baranyába, ahol a kedvenc vizem olyan domolykóinvázióban részesített, mint még soha. Kérdés, hogy mit hoztam ki belőle?

Reklámok

3 hozzászólás

  1. B&i

    Egy kis ügyrendi rinyálás ha szabad:
    Mé’ kell a homály effekt a fotók széleire?
    Vagy nyálkás kézzel fogdosod az objektívet?

    2012. április 29. vasárnap - 20:54

    • Barátnőm szerint kurvajó ez a homály effekt. Szerinte ezért csinálom hüjén a blogomat, hogy nem teszek bele ilyeneket, meghogy, bár többb helyesírási versenyt nyertem süldőkoromban, sz*rok bele a helyesen írásba.

      2012. május 1. kedd - 19:45

  2. Visszajelzés: Nekem csobogsz, kispatak? – 2. rész | Kisgyerek a vízparton

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s