Angyal

Haltalan bejegyzés nem csak horgászoknak! Horgászat. Unalmas, semmi értelme. Pláne, ha halat se fogsz. Cáfolnám.

Tizenegyet mutatott a kocsi órája. Már visszafelé úton voltam, délre ígértem magam haza. Kezemen kellemetlenül semleges illat ült: se domolykó, se csuka, hanem az olvadó hólé közömbössége. Gondolataimban felrémlik még egy másik patak, a föntebbi szakaszokon talán megállt egy két vaskosabb hal. Még akár kapkodva bele is férne, egy kis késéssel otthonról.

Morfondírozás közben hazai hip-hop szól és biztos-ami-biztos alapon kicsit átlépek a kevésbé követendő sebességtartományba. Nem állat módjára, de azért fix ötödével a megengedettnek. Egy faluba érve viszont valamiért rendesen lelassítok. A központ egy nagy kanyar közepén tárul elém és vele együtt egy – a környezetéhez képest jólöltözött – műszőrme galléros, hosszú, szürke, kabátot hordó alacsony termetű néni, aki termetes cekkere mellett kétségbeesetten kalimpál. Integetésére megállok mellette, letekerem a jobb-egy ablakát.

Közelebbről egy hatvan körüli, szemüveges, ápolt női arc bontakozik ki. Egyszer talán szőke lehetett és hölgy, élete ezen harmadára azonban kiszürkült és meg is ritkulhatott a haja, így arcának erős szemöldök sminkeléssel próbált inkább karaktert kölcsönözni.

„Betudnám-evinni Pécsre, hogy a deles buszt elérje?” – kérdezte vékony, reménytelen hangon.

A botok az első ülésen beélesítve, egyiken apró twiszter, másikon pici Kenart. Mindhárman domolykókra vágytunk eddig. De ugye a pillangóhatás… Ha most inkább elmennék még megnézni azt a szakaszt, tuti elkésnék otthonról, ami ki tudja milyen hatáslavinával érne véget.

Kiszállok. A kocsistáskát a csomagtartóba teszem óvatosan, mert mindenféle edény van benne. A botokat elrakom a hátsó ülésre, a zenét kikapcsolom. Innentől Pécsig nem szólok, csak vezetek.

„Az Isten áldja meg Magát, hogy most így segít rajtam! Mert tudja lekéstem a kilencórásat és most már nem is tudom, hogyan jutnék be, mert egy rokonomhoz megyek. Ideáig még eljött a busz, de Pécsig már nem megy be.”

„Hjajj de jó hogy elolvadt az a nagy hó, csak reméljük nem jön már több, mert én akkor nem tudom, hogy mi lesz velem. Van egy nagyon szép házam Hidvégen. Olyan boltíves verandás, amerikai konyhás, a gáz is be van kötve meg búbos kemence is van. De csak a kemencét használom, mert a gázt kikötötték. Nyolcvanezer tartozásom volt, de még tavasszal. Aztán kifizettem belőle és már csak tizenkettő maradt volna, amikor a piszok víztársulat levette a nyugdíjamból, csak azért mert az utolsó részletre nem adtak csekket időben én meg nem tudok mindig beszaladni csekkért.”

„A kis búbos kemence meg nem fűti ki az egybe nyitott hatvannyolc négyzetmétert ám! Csak ott a közelében van meleg. Olyan hideg van abban a szép házban. De hát eladni sem tudom. Nincs az embereknek pénzük már házra. Nekem meg már csak két-három napra van fám. Addig még elvagyok, de mi lesz velem utána?”

„Múltkor is Bogádon (Bogádmindszent) aludtam a rokonoknál egy estét, mert nem volt már buszom haza, de amikor végre hazaértem, borzasztó nagy hó fogadott. Vágtam egy kis alagutat a hóba, hogy egyáltalán bejussak a házba. Olyan jó nyáron az a veranda, de télen csak gondot okoz. A kutyát is kiszabadítottam, szegény csak ült ott a havon, a háza is tele volt hóval. Sírva fakadtam, hogy én ezt nem bírom elviselni. Felhívtam a rokonokat, hogy hadd’ menjek vissza aludni hozzájuk, mert ezt itt nem lehet bírni.”

„Volt amikor a fiaméknál tudtam aludni a városban, de ott is nagy a baj. Nincs munkája a fiamnak. Hat svájci frankos hitelt kell fizetnem, merthát a fiam se dolgozik. De hát valahogy eddig még csak-csak tudtam fizetni meg segíteni nekik, csak ezt a telet éljem túl valahogy.”

„A lányoméknál nem tudok aludni. Annál is be van vezetve a gáz, de egyszerűen nem bírta a könyvelésből kifizetni, úgyhogy vett egy ilyen kis kályhát, ütöttek a nappaliban egy kis lukat a falra, és ott van most a kályha. Mellé húzta a számítógép asztalt, meg az ágyat. Felkel a gép elől és lefekszik aludni. Hát oda most én hogy menjek, mondja meg nekem?”

„Tudja, egyszer majd ha lesz időm bemegyek és akkor az Isten irgalmazzon ezeknek a buszosoknak. Baksáig eljön két busz, de onnan már csak egy megy Vajszlóra meg Sellyére. A másik fél óra állás után üresjáratban visszaindul Pécsre. Szépen kértük őket, még valaki aláírásokat is gyűjtött, hogy amíg áll a busz Baksán, addig Vajszlóra is lejöhetne és megjárhatná Hidvéget is, de azok a piszkosak csak nem küldik tovább a buszt.”

“Hétvégén meg, ha nem érem el a kora reggeli buszt, mert elalszok, vagy mert a hó miatt nem jutok ki, akkor lekésem Vajszlón a pécsit és nem tudok bejutni Pécsre, csak ha valaki felvesz. De gonoszak lettek ám az emberek, mert nem vesznek fel. Nem állnak meg. Most is fél tíztől álltam itt, de hál’Istennek felvett.”

Megérkezünk a Vásárcsarnok mögé. Megállok a tilosban, kiveszem a táskáját, amíg kiszáll. Könnyes szemekkel hálálkodik búcsúzkodás közben. Lép két szaporát felém. Lehajolok felé. Átkarol, és két puszit ad az arcomra. Szeme még mindig könnyes. Kellemes ünnepeket kívánok és visszaülök a kocsiba. A visszapillantóban nézem, ahogy szaporán húzza batyuját maga után. Biztos még mindig tart tőle, hogy lekési a delest. 11:37 van, arcomon fura bizsergés kitart hazáig.