… pergetőbottal és horgászkajakkal

Tón

Mert ha áradnak a patakok és a folyók körülöttünk, akkor megyünk TÓra. Persze nem gondoltuk mi sem, hogy a szivaTÓra…

Aznapra már 10 fokot mondtak, napsütéssel. Ehhez képest reggel 7kor talaj menti fagy, borús idő és egy-két bojlis és harcsás sátor várt minket. A bojlisok egy nyolcas pontyot fogtak az éjjel, de a harcsások két nap alatt semmit. Nekik még a pontyosoknál is cudarabb éjszakájuk lehetett, mert a még vállról indítható PB gázos sátormelegítőjük sem volt, ráadásul még nyolckor is rendesen deres volt a sátruk.

Pecánk kezdetét egy kis anomália övezte. Halőr nem volt kint, de ezt már megszoktuk. A bódéra kirakott számot felhívtam volna, hogy bejelentsem: megkezdenénk öten napijegyesek a pecát. De reggel hétkor süket volt a hívott fél. Máskor sem volt ebből gond, megkezdtük a pecát azzal, hogy majd ha jön a halőr fizetünk.

Ketté vált a társaság és a túlparton kezdők hamar telefonáltak is, hogy a helyi ismerettel bíró bojlisok szerint csukára is kitartják áprilisban a tilalmat. (Még március 15-én beszéltem a halőrrel, hogy nyugodtan jöhetünk, a csukát tilalom után lehet majd dobni.)

Nem akartunk bajt magunknak, ezért újra hívtam az előző számot. Végre felvette emberünk, aki nem nagyon volt képben. Állítása szerint ő csak nyáron halőr, addig “Ferike” vigyázza a dolgokat. De azért a csukát dobhassuk? – kérdeztem. Bizonytalan volt. Mondtam neki, hogy OHR szerint idén március 30-tól dobható, náluk van valami külön szabály. Ő nem tud róla, őszerinte dobhassuk. Majd jön Ferike, neki fizessünk

Megnyugodtunk, és dobni kezdtünk, de a csalival szelektálni igyekeztük a süllőt. Így aztán csak a vasak és a fahalak maradtak a táskában, a gumik és az ólomfejek meg a csomagtartóban.

Szépen leértem a tó végére, a harcsásokhoz. Beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy vezetőségi tagok. Szerintük sem tiszta a dolog, mert “nem beszélték meg, de az Elnök szeretné a csuka tilalmát is kitolni”. Most akkor mi van?

Megállapodtunk abban, hogy ha nem akarunk halat vinni, akkor nyugodtan dobjunk csak.

Öten nem fogtunk semmit, pedig öt horgász ezen a vízen pont sok. Nem is beszélve a sátrasok által lefogott fél-fé hektárról. A víz zavaros volt és kakaó színű, ráadásul hideg is. Csukára csak a nagy rezgést keltő csalikkal lehetett esélyünk. Izzadság szagú lenne a bejegyzés, ha nem fújt volna a szel ezerrel. A szél, ami 4-5 fokos volt maximum. Én főleg a csörgős-zörgős és vagy többrészes halakat erőltettem, Zsolt a túlparton a Jolly Joker körforgókat.

A próbálkozásunk azért hozott részsikert is:
Zsoltinak piros négyes Mepps-szének egy negyvenes sütyerák csapott oda, míg nekem botvégen feljelte meg egy 35ös körüli csuka a lassan húzott fekete-arany Ugly Ducklingot. A kőműves lemosó vízhez hasonlító vaksötététben azonban mindkét hal csak gyengén koppintott rá az orra előtt rángatott cuccra. Persze hogy lemaradtak, viszont megvan 2013 év első akasztása mindkettőnknek.

11 hozzászólás

  1. B&i

    Márpedig karamellás tejbe én biza nem pörgetek.
    MUK

    2013. április 10. szerda - 16:00

    • ütni kell…aki megy az fog…még akkor is ha alacsony hatásfokkal…mondhatnám vaktyúk is belenyúl a bilibe és felébred

      2013. április 10. szerda - 16:09

  2. qvik

    Foghassuk – nem foghassuk. Itt a halőr, hol a halőr. 😀 Hangörien sztájl.
    Legalább békapete és odvas keltike volt, az is valami.
    Itt meg tele van az összes csati méretes potykákkal, és 50-60-as csukeszokkal, jönnek fel ezerrel az áradó Tiszából, és az orrom előtt úsznak el a tökátlátszó vízben. Nekem meg se időm, se engedélyem. Csak a belvízszivattyú és mérce leolvasás jut. Az is szép. 😦

    2013. április 10. szerda - 21:59

    • Jött Ferike, ő is mondta, hbogy necces amit csináltunk, de ha telefonon ezt mondták, hát legyen…mondjuk elindult a lavina, mert napközben már a sárgavégű népek is feltették a villantokat…egyébként ungarische módi volt tényleg…elnök akarja, szeretné, meg talán jó is lenne, de nem tsz semmit. Noh mindegy. Remélem tisztul felénk is, és lehet menni a hétvégén patakokra…

      2013. április 11. csütörtök - 06:46

  3. Márk

    Hogy a múltheti halőr megjegyzését idézzem: ” Legalább jó levegőn voltatok”. Kb. ezekben a márciusi(mostani viszonylatban kb. áprilisi) pecában ennyi van benne.

    2013. április 10. szerda - 22:11

    • Pécsen fogtam a barbár szerszámot, lassan hozzám kerül. Jövő héten odajuttatom hozzád

      2013. április 11. csütörtök - 06:48

      • Márkó

        Okés. Amikor ráérsz, hívj fel.. De ha nem atom messze laksz akkor elmegyek érte bicajjal valamelyik este. Egyébként a lip-grip nekem csak mankó, de növeli a bizonságérzetem, ha nagy hal van(sajnos ritka), és sz.r az akadás. Volt már kezemben nagy horog ,nem jó hely a baleseti… AMúgy tavaly kisharcsát és 5öö csukát is kiszedtem grip nélkül, bár hozzáteszem necces volt. Pláne mikor halszájon kívül van mindkét horog, tudom , hogy egy mozdulat és game over. Olyan mint a gázspray, jó ha van nálad ha mégis kell…

        2013. április 11. csütörtök - 09:22

  4. Aki horgászik az egyszer halat is fog majd 🙂 Én is ezen irányvonal mentén haladok a halfogás felé 😀

    2013. április 10. szerda - 22:24

    • Jah…lassan megyek kockatóra pacnipontyozni, csak hogy húzza valami a másik végén

      2013. április 11. csütörtök - 06:49

  5. Szép ez a tó. Kár, hogy nem lehet rálya kalyakot rakni. 🙂

    2013. április 12. péntek - 18:19

    • Nagy kár, pedig durva törések vannak rajt, meg az erdős részén az alamosasok is szepek

      2013. április 12. péntek - 18:49

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s