… pergetőbottal és horgászkajakkal

Szűz kéz

Hivatalosan is ki merem jelenteni, hogy az idei tél véget ért. Ezt a hétvégét a hirtelen betörő napsütés, gyorsan melegedő vizek és a természet újjáéledése fémjelezte.

IMG_0336

Alig hogy eldördült a rajtpisztoly, felcsendültek az unalomig ismételt, de idén megváltóként várva várt Vivaldi dallamok a flóra és fauna átvette az irányítást a rideg téltől. Először a szomorú fűz rügyei pattantak ki és az ibolyák álltak neki a virágzásnak, de péntekre már egy dunántúli mandulafa is sziromlombba borult. Bár reggelente még alig van még öt fok, délutánra már húsz fölé szökik a higanyszál. Megérkeztek a fecskék, reggel énekes madarak dalversenyére ébredünk és hajnalonként a környékbeli kóbor macskák is adjusztálják már egymást. Ráadásul a muskátlikat is kirakatták már velem az erkélyre. Tavasz van. 100% tavasz.

Nekünk sem kellett több, szerveztünk is egy pecát öcsémmel. Vasárnap, családos ebéd után, amolyan teligyomros lesétálós, az se baj ha végre halat is fogósat. Jóval délután három óra után értünk a szokásos parkoló helyre, amin túl még nem nagyon volt esély a behajtásra egy halandó szedánnal, de legalább végre száraz lábbal is el lehetett érni a vizet.

DSCN3599

Célhalunk a domolykó és a csuka volt (én titkon még jászt is reméltem), de Atyafi és Peti Balázs délelőtti kajakos beszámolója alapján nem sokat vártam a naptól. Egész nap püfölték a Drávát egyetlen árva balinkapást kicsikarva tőle. Ráadásul elmondásuk szerint a csatornából rendkívül húzós és kávészín lötty áramlott a torkolatnál, szinte evezhetetlen volt.

Én továbbra is bíztam a gyorsan melegedő (bár folyamatosan áradó) vízben. Közel 14 fok minden jóravaló domolykót és csukát be kellene, hogy csábítson a 9 fokos folyóból.

DSCN3597

Én a 150-es Privi-t és a 240-es K-Don Texas&Carolina-t vittem magammal, öcsém csak a 180-as Privi-t. Először furcsállottam, de elhessegette az aggályaimat azzal, hogy ha kell, feltesz drótot. Hmmm…te tudod.

IMG_0344

Nem volt sok időnk, és nem akartam kettéválni sem, ezért gondoltunk egy merészet: Felgyaloglung a következő hídig, és ott két oldalról dobáljuk visszafelé a vizet. Ez a terep még nekem is új volt, még soha nem dobáltam arrafelé.

Az erős sodrás miatt filigrán csalikat részesítettem volna előnyben, ha nem hagyom otthon őket. Se a klasszikus Rapala Minnow, sem SSR-ek nem voltak nálam, csak egyetlen Flatrap, meg töménytelen domolykócsali, meg túlverető crankbaitek. Tesómnál volt egy ötös SSR FT, amire rögtön ráböktem, hogy ebben a húzós kakaóban jó lehet, ráadásul a vékony pilicka is elbírja még.

DSCN3603

Ezzel át is másztam a túlpartra. Amíg szöszöltem a két bottal, a táskával és a csalik váltogatásával, a túlparton Petinél továbbra is az SSR volt fent. A hátszél mindkettőnket többször megtréfált dobás közben, így történt, hogy egy elhibázottnak tűnő dobása gigantikus gyertya leírását követően egy part menti fűcsomó mellett csobbant a vízben. Peti felcsévélte a gyertyát, majd halk recsegésre lettem figyelmes. Nah, oda egy Rapala megint…futott át az agyamon, de szinte rögtön csobogás törte meg a felszínt a csali környékén.

A vékony pilicka, a 16-os monofil, egyik végén egy kezdésnek izmos jószág, másikon öcsémmel. Egész izgatott lettem 🙂 Peti is az volt, de rendkívül profin hidegvért sugárzott kifelé. Én azért odaböktem két jó tanácsot: “Fáraszd az áramlatban!” “Ha kézzel emeled ki, akkor a tarkójánál ragadd meg határozottan…nehogy…” Mire megrázta a fejét a hal, de Öcsém okosan elrántotta a markát a veszedelmes kampók közeléből.

Még mielőtt megnézzük, mibe is nyúlt bele a szűz kéz, csodáljátok ezen a rossz minőségű nagyításon, hogy dolgozik a Privilege Pro egy nagyob hal alatt.  Bár csak készült volna legalább ilyen kép a 28-as pinkai halaim fárasztása közben.

És itt van a blog 2013-as évi első hala, ami – nem csak a tilalom miatt – természetesen rendkívül kíméletesen – visszanyerte a szabadságát:

IMG_0342

Öcsémnek G R A T U L Á L O K ! a bot, orsó, damil, és könnyűpergetővé avató halához! Mondanom sem kell, hogy utána egy ponty ugráson kívül semmit nem láttunk, kapásunk nem volt. Öcsémnek sziklaszilárd véleménye volt, hogy szerencsénk volt. Szerintem pedig akkor és ott voltunk, ahol ez a hal volt. Azt a csalit tette fel, amit, és oda dobta ahova. Ez nem szerencse. Aki megy, az fog.

Hazafelé megszagoltuk Peti tenyerét, megint emlékszem…ilyen a halszag. Ő a következő pecáig a tenyerét szagolgatja, én meg a szőlőt szopogatom, ami egyre savanyúbb 🙂

Reklámok

7 hozzászólás

  1. Márk77

    Gratula a tesódnak! Hiába szűz kéz.. Ha te fogtál volna 1 kilós csukát, ő fogott volna egy négyeset, ilyen az élet. Gondolom kezdőként te is fogtál pár halat ócska cuccokkal is akár, különben sosem lettél volna horgász.. Szűz amatőr kézbe adni egy profi cuccot az maga a lottó 5. De hiába nagy k.rvák (mert biztos vagyok, hogy nőneműek) ezek a vizek, mert adnak egy nagy adag reményt, hogy utána csak sóvárogjál és pitizzél hátha kapsz még:D Ez már számtalan esetben bebizonyosodott.
    Amúgy meg hogy is van ez a rapala heroin kategória?! Csak viccelek…
    Ui.: Tudom, hogy nem ez a terep, de légyszi hívj fel, vagy írj facebookon, mert nem tudlak elérni már egy hete legalább, lehet rossz számom van meg. Ezt nyugodtan kitörölheted. Üdv.: Márk.

    2013. április 16. kedd - 21:16

    • kösz…valóban…az SSR szerintem még mindig heroin drága, az összes rapalával, bár most azért vannak jelek az árcsökkentésre…hiába, a Rapala is piacot kezd veszíteni. Egyébként szerintem az én UL cuccom most lerúgodtabb, mint öcsémé. Meg közben rájöttem, hogy a 180-as Privi sokkal jobb, mint a 150-es. A 150-es olyan helyen lehet jó, ahol tényleg kicsi a hely, pl nagyon szűk patakban.
      Foglak hívni, mihelyst nálam lesz a barbár eszköz. 🙂

      2013. április 17. szerda - 07:47

      • névtelen7

        Csak gyorsan reagálnék erre a bothossz dologra. Nekem 1.80as perch bladem van, sügerezni pont jó, viszont patakra tuti hosszabbat vennék. Persze van itt egy olyan tényező, amit soha sehol nem láttam megemlítve: a horgász magassága(sílécnél ugye mérvadó), pedig lehet, hogy pont ezért valakinek jó az a hossz vagy nem. Ezt a kisebb bottal fák alól jobban dobsz dolgot meg sose értettem. Egyrészt ilyenkor oldalról vagy alulról dobálsz, és sztem még a 150 centis bottal is. A másik érv, hogy akadós terepen meg egyenesen hátrány, mert rosszabbul irányítod vele a halat. Mi horgászok hajlamosak vagyunk egy új divat(rövid bot) miatt a régi bevált dolgokat sutba dobni. Van nekem is egy 1.80es egy 2es és 2,40es pergetőm, de a 2.70es, sőt a régi hármas se rossz ám. Amúgy annyit az új divatról, hogy apósnál találtam egy cseszlovák pálcát a fészerben: parafanyeles, könnyű, 1.50 körüli hosszú, és 1-5gr a dobosúlya érzékeny üvegspiccel, pluszmég atomrövid nyéllel, amúgy márkás, most nem jut eszembe mi a márkája. Ennyit a neumódi ultralájtról:D Lehet elcsaklizom…

        2013. április 17. szerda - 09:37

        • Meggyőződésem, hogy egy pergeto horgasznak elégnek kellene lennie 3 botnak, harcsazoval együtt. A divat persze nagy csabero, de egy 180as ül, egy 210-240es “normál” és egy keményebb harcsazo elég. Persze attól is függ, hogy mit csinálsz. Kajakból kinszenvedes a hosszú bottal hosszú nyéllel popperezes, jerkölés, de wobblerezni meg pont a rövid bottal szopás. Megváltozik az a helyzet, ha meredek partoldalról dobálsz. Mondjuk az 170 alatti melysegemmel nekem más a jó, mint az egynyolcvan feletti példányoknak…olyan ez mint a silec, pontosan…

          2013. április 17. szerda - 10:00

          • mark

            Azert fogsz texas rigezni az uj botoddal?Mert en
            azert vettem perch bladet privi helyett, mert tobbszor sugerezek twisterrel, mint domizok wobblerrel. Amugy ha nem kapkodtak meg el racvarosiban van meg olcso fluorokarbon berkley en hozattam veluk…ez volt itt a reklam helye…

            2013. április 18. csütörtök - 08:46

            • alapvetően szerintem egy nagyon érzékeny spiccű botról van szó, ami mégis gerinces. Nagy előnyének érzem, hogy a markolata két fél és egy egész szivacskrumpliból áll. A felek az orsótartónál vannak, az egész pedig a bot végén. Úgy tűnik, hogy a szára a botnak egy anyag a blankkal, de ez csak tipp. baromi érzékeny, és a végén a krumpli nagyon felerősíti a könyöködön keresztül a mozgást.
              Impulzus vásárlás volt. Gumizni tökéletes, rigezni is jó, mondjuk szerintem wobblerezni, támolygózni is alkalmas, de a 3as körforgóval is szépen bánik.
              Jah…és 7-42g a dobósúlya…wtf!

              2013. április 18. csütörtök - 09:06

  2. Visszajelzés: Az Ormánság süllője | Kisgyerek a vízparton

A peca összehozza a népeket! Most szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s