Zöldhasúval a zöld pokolban

Töklevél, “amur álom”, “ananászos popup”, matchbot, dévér, compó, puhakukorica, pergetőbot, stupek, bojlitű, támolygó, horgászkajak, sátor, napégés, egésznapos eső, harcsa, csuka, ponty…nincs kakukktojás, ez mind Háromfa.

A kemény mag már szerda este felverte a sátrat , nekiállt csalihalat fogni az éjszakai harcsázáshoz és behordta a szerelékeket. B&i közben bement pergetni, de az ívó halak között csak egy tízes pontyot sikerült neki farokba akasztania körforgóval. Izgalmas lehetett egyedül, merítő nélkül a tökösben, de végül átmenetileg csónakba került a malac.

Éjszaka beugrott még egy hasonló méret az egyik bojlisra is, de ezekről nem tudom, hogy készült-e fotó?

Másnap hajnalra az egyik harcsázót elvitte egy csuka, B&i meg délelőtt nekiállt match-elni/meccselni csalihalra. Sok (korántsem annyi, mint előző években) törpe után megérkeztek a vörösszárnyúak és a kárászok is az etetésre. No meg egy három kilós amur is, amit hősünk nyugodt eleganciával terelt merítőbe.

Én eközben még bőszen faltam a kilométereket a teljes tábori cuccommal a csomagtérben, a kajakkal a tetőn és a laptopommal a jobb egyen. Csütörtök este hatkor még a többiektől erősen távol dolgoztam az egyik projektünkön, de fél nyolckor már hideg Unicummal koccintottam a srácokkal.

Estére a levegő mozgása is alábbhagyott, így a víz teljesen megnyugodott. Este fél nyolc volt már, de még bőven elkélt a napvédelem, ha az ember tartósan a víztükör felett akart maradni. Áron pedig még csak most kezdték az éjszakai behordásokat. Bojlis, fűzött kukoricás és harcsázó készségek kerültek be amolyan műkedvelők által profin összerakott szettinggel.

Szerencsére az este tökéletesen eseménytelenül zajlott, így a kiváló vacsora, a borozgatás és a beszélgetés után, az éjszaka közepén erősen kótyagos fejjel dőltem le aludni. A hajnali tóparton sátor ide vagy oda, koranyáron az alváshoz bizony szükség volt még a megduplázott rétegrendre.

Fél ötkor felébredtem. Egy kicsit még sötét volt, de valahogy mégis indulásra készre szereltem fejlámpa nélkül is a hajót. A fejem még húzott egy kicsit, ami a hajótest halk vízrebocsátását nem könnyítette meg a bevetett botokkal teletűzdelt álláshelyünkön, de pár perc alatt fürdőzés nélkül, biztonságban kerülgettem az etetéseket, meg a stupekokat.

Amikor tiszta területre értem, feltekertem a hajtóművet és elindultam gőzerővel a tó vége felé. A kinézett helyre már evezés nélkül siklottam a töklevelek között. Vitorlázás közben ismét megbomlott az egyensúly a fejemben. A tegnap este elfogyasztott fél üveg bor, a kevés alvás, a hirtelen anaerob lapátolás és az a mérhetetlen mennyiségű élő biomassza, ami körülvett meghozta a hatását: imbolygott velem rendesen a horizont.

Amíg bekapcsoltam a csalikat a drót végébe tekintetem is kezdett egyre egyértelműbbé válni. Kezdésnek a Nevis Legacy Spinbe jerk csalik kerültek, míg a K-don Texas&Carolina támolygót kapott. Köpültem rendületlenül a vizet, a végén még a popperek is bekerültek de semmi nem történt. A lengedező szellő segítségével szinte hektárokat jártam be egyetlen evezőcsapás nélkül, teljes síri csöndben, de a csukáknak még csak a nyomát sem láttam. A partszéli kisvizek tökéletesen esélytelenek voltak, ott ezerrel ment a ponty-nász, de néha a tó közepén is hatalmas burványlásokkal adták jelét a szénhidrátban gazdag étrenden tartott bojlizabálók, hogy erről a pályáról ők mindenkit lezavarnak, legyen az csuka, vagy horgász.

A nap már kezdett feljönni, én meg a felszín közeli kétrészes wobblerekhez pártoltam át. Jól dobhatóak súlyuknál fogva, ráadásul a töklevelek között kis odafigyeléssel viszonylag jól vezethető. Épp’ a frissen vásárolt 5 centis Salmo Frisky került sorra. Erős, hátszeles dobást követően pont egy tökös közepén landolt volna, de ifjú barátunk még talán a levegőben odacsapott neki. Volt ám salto mortale meg kajak alá törés. Kis mérete ellenére vadul védekezett. Csak a kajakban derült ki, hogy a csalit totálisan lenyelte. Kíméletes szabadítás után mehetett a dolgára

Közben a táborunk irányából csapatmozgásra lettem figyelmes. Mind később kiderült, az egyik harcsáknak szánt fél kilós kárászt kapta el egy két kilós csuka…én meg itt ötös Frisky-vel dobom őket.

Miután elrendezgették a csukát, a srácok is bejöttek pergetni. A pontyok is mintha alábbhagytak volna, így kimentem a kisvízbe.

A sekélyben egy pöccintésem, annyi sem volt. Kinéztem a srácokhoz, a tó közepére. Bandáztunk egyet, majd két irányba váltunk. Nekem még mindig ugyanaz a Frisky volt fent. Növénymentes nagy területre dobtam hosszan, és viszonylag nagy sebességgel tekertem, amikor a Vörös Báró lecsapott.

És még én voltam meglepődve azon, hogy a két kilós csuka elviszi a kilós kárászt?

A tó közepén dobálva elementális kapásom volt, még mindig a Friskyre. Sokáig úgy éreztem, hogy egyenlő felek vagyunk a hallal, már láttam is a körül háromkilós testet, amikor előjött a helyismeret adta előny, és egy rendesen alászaladt egy torzsacsomónak. Egy darabig még éreztem a rúgását a kézben fogott fonotton, de ennek a csatának a végén azzal is meg kellett elégednem, hogy a Frisky megmenekült.

Pihenés gyanánt elvonultam egy kicsit és fotóztam párat.

Lenyűgöző ez a tömör élővilág. Nem pacnitó, az már biztos…még akkor sem, ha éppen bojliznak rajta a legtöbben.

Közben Áronnak is akadt egy ugyanolyan csukája, mint az előbb nekem. Nekik bokorugról Minnow Spoon volt fent, de az ő hala is letette a lábát a gyökerek között. Ráadásul neki még szerencséje sem volt, mert erőltetés közben kihajlott a forgókapcsa. Szerencsére nem egy dupla hármas horoggal pierciengezte meg a csukát, így valószínű hamar szabadul majd tőle.

Végszóra azért összeszedtem magam, és sikerült egy egységnyi ötvenöt körülit kivarázsolni a vízből. Végre volt fotósom is az eseményhez.

Persze mire jött? Nah mire? A nap hősére: Salmo Friski FR5CMD.

Ezen a képen pont úgy nézek ki, mint valami egzotikusan kommunista keleti ország felkelője.

C&R DIAVETÍTÉS MEGTEKINTÉSE AZ ÖSSZES LETÖLTÉSE

A botokhoz kiérve megszólalt a másik harcsázó is. Ezen is egy kisponty méretű kárász ringatózott tegnap este óta, ezért furcsa volt, hogy verőfényben kapás van rá. Kapás, de milyen!

Délután aztán beindultak a pontyos cájgok is. Először Áron botja füstölt el, és mehetett fárasztani, majd pózolni.

Majd Zsoltinak jött egy perszonál best evör compó! Utólag a túra halának kiálltom ki a halat, még akkor is, ha közel sem ez volt a vége a kapásoknak. Hiába a szép halat könnyű fotózni!

Éjszakára bejött nyugatról a hidegfront, mi meg behúzódtunk a sátrak alá. Menedékünket több békával is megosztottuk, aki szorgalmasan szedegették a hálófülke faláról a fényre odagyűlt szárnyas rovarokat.

Már-már szakmailag említésre méltó esemény nélkül telt el az éjszaka, d hajnali négykor Áron azzal ébresztett, hogy Zsolti fogott egy tizenötös harcsát, és hogy meg akarjuk e nézni?

Elmondásuk szerint rendesen beszenvedtek, mire partra hozták, de egy örök élmény marad. A csali itt is egy felnőtt korú kárász volt.

Mire lefotóztuk és visszaengedtük, már kicsit világosabb lett és az eső sem esett. Csak a szél fújt rettenetesen, ezért a kajak helyett a sátrat választottam még egy kis időre. Fél hétig húztam a lóbőrt, majd ismét vízre tettem a kajakot. Tökéletes szélcsendek voltak, felhős idő. Fényképek alapján csukás eldorádóvá kellett volna válni a víznek, de a hajnali tíz fokos levegő, a pár centit emelkedő vízmélység és a hidegfront betörése úgy általában hazavágta a ragadozós pályát. A csukák ugyan elvonultak, de a pontyok csak most kezdtek el igazán élni. Nem tudom, hogy mi indította így be őket a sok változás közül, de a tegnapi szórványos üzekedéshez képest a vihar után egész nap, a tó egész területén ment a l’amour. A kajaktól éppen karnyújtásnyira fordultak delfinszerűen a nagyobbnál-nagyobb anyahalak, a zsombékcsomók körül állandóan mozgott a víz, a partszéli vizekre evezve pedig pörsenések és tolóhullámok jelezték, hogy valamit megzavartam.

Délután még egyszer rámentünk a vízre, de csak szimplán eláztunk. Ilyen időben élmény volt a sátrat összerakni.

Ez pedig itt nem az Égből pottyan mesék díszlete, hanem a sátor elemeire bontva a padláson…