Elsők közt az utolsó

…még mindig jobb, mint az utolsók között az első. Sok-sok “Idei első”-poszt átfanyalgása után itt az enyém is. Kevés halszaggal. Fanyalogni tessék.

Az idei szabályozás szerint azokon a vizeken, aminek “nincs gazdája” 2014-től a fogd meg és ereszd vissza elvek szerint pusztán állami jeggyel a zsebünkben is simán lehet döngetni a víztükröt. Viszont nekem csak tavalyi papírjaim vannak. Igaz, azok most még egy kis ideig mégis érvényesek (jó magyar szokás szerint nem sikerült ezt sem időre intézni), de akkor most a tavalyi papírral kell-e tudnom, hogy szabad-e nekem az idei szabályok szerint játszani. Vagy mondjuk egy rendőr, kiskatona, vadakat terelő juhász tudhatja-e, hogy ez mostantól így van? Így van-e egyáltalán?

Ex lex. Persze ez cseppet sem zavar. Eddig is dobtam itt, ráadásul a sors iróniája, hogy a tavalyi talán egyetlen hazavitt halamat, egy vágásérett domolykót ezen a részen fogtam. Persze mikor? Májusban. Idén ezt is elvették. Idén már ki se váltom májusig. Akkor meg már adjanak féléveset, ha már májusig külön kérvénnyel és két tanúval lehet csak a vízen tartózkodni. Skandalum. Vízparti rezsicsökkentést kérek…visszamenőleg!

Rendesen felpaprikázódott a kedélyem ezen az egészen. Pont a március-május. Amikor az évszázados rekordokat döngető havazás, majd utána az árvizek miatt épp’ ideális horgászidő lenne. Pont akkor tiltják az egészet. Pedig egy kis terepmunkával tudhatnák ott fent a székes fővárosban, hogy a csuka már sokszor a jég alatt leívik. Januárra, már kikelnek az ikrák. (az első jég februárban szokott lenni – a Szerk.) Fehérhalból meg annyi van, hogy nem véletlenül hívják szeméthalnak (sic!). Szóval nincs ez így jól. Mások akarják megmondani nekünk. Nekünk! Bezzeg a halászok! Bezzeg a kormoránok! És persze a multik, no meg trafikmutyi.

Mindegy is. Tél van. Akarom mondani tavasz. Akarom mondani ősz. Akarom mondani idén januártól a nyár is jobban teljesít. Délután kettő. A nap már áthaladhatott a zenitjén, mert szinte percről percre romlanak a látási viszonyok. Célom nem más az idén, mint – a januári nyárhoz hasonlóan – jobban teljesíteni. Gumihalat húztam hát a twiszterbe, amit nagyon UL cumó végére heftöltem oda.

Balázs szerint áramlással szembe kell haladni, és a halak háta mögül kell “felkínálni a csalit” (megint sic!). Hittem neki, és ezt erőltettem. Annak ellenére sem adtam fel, hogy az északi szél kedvére játszadozott a gombostűnyi jig fejemmel dobáskor.

A hosszabb dobások érdekében és vállalva a csali vesztést nagyobb fejre cseréltem. A nehezebb súly már könnyedén tekerte le a zsinórt a spúlniról, ami már elsőre a nap legjobb és legpontosabb dobását eredményezte. Szűk helyre, a növények közé talált be és viszonylag kicsi öble maradt a dobásnak.

Telitalálat. Brilliáns akadás. Az év első domija. Az új szabályok szerint méreten aluli, bezzeg májusban már pont kitöltene egy őzgerincet.

Innen még egy jó kilométer volt vissza az út a kocsiig. Sok gumit és még több lelkesedést veszítve sötétedésig (háromnegyed öt) maradtam. Más nem jött. Elégedettség az van. Életem első gumis domolykója. Az év első hala. Tudom nem nagy szám, mert valakinek ez egy másfél méteres harcsa, vagy egy 8-as süllő volt. De amennyit én mostanában eljutottam vízre… Meg úgy egyáltalán: aki megy, az fog…

Ha ilyen lesz az egész év, ahogy most kezdődött, már nem leszek csalódott.