“Vendéghorgász” – vol.1. – Fishing on Orfű

Még hogy Baranya nem tartogat turisztikai vonzerőt a belföldi turizmus számára! Sztárvendégemmel készült bejegyzés a Fishing On Orfű fesztivál ideje alatt történteket dolgozza fel.

Egy kis Ős-Dráva PR: A Fishing On Orfű nem hivatalos off programjaként rock&roll celebritás, Anga Kis Miki, a Subscribe (és megannyi más formáció) basszusgitárosa, menedzsere és – ez már a szubjektív véleményem – egyik fő mozgató ereje látogatott el velem az Ormánság legmélyebb bugyraiba, hogy onnan divatos szóval OMG! WOW! élményekkel feltöltve térjen vissza a fesztivál zajos forgatagába. LIKE! [laɪk]

Kiváló időjárás (értsd: perzselő kánikula) fogadott minket kora délután. A pecára eljött Öcsém is, akinek ez volt az első gázlónadrágos horgászata. A szakaszon nagyjából egymástól egyenlő távolságra kezdtük meg a pecát. Mikinek jutott a felső, bokros szakasz (jolly joker), öcsém követte eggyel lejjebb, én pedig az legalsó részt ütöttem.

A víz kristálytiszta volt, viszont a vártnál jóval magasabb, ezért sok helyen meg-megnyalta már tesóm gumiruhájának peremét is. Én már fel sem húztam a békaruhát, mert esélytelen volt a mederbe merészkednem a következő duzzasztáshoz közeli részen.

Amíg én a helyemet kerestem a ligetes, egyre több növényzettel benőtt partoldalon, Miki már csobbant is. Rock zenész lévén nem meglepően strandgatya, búvárcipő, semmi izzasztó vegyvédelmi öltözék.

Mint utóbb kiderült, hármunk közül ő volt a legeredményesebb aznap. Hamar be is kezdett ezzel a szép markolatnyi domolykóval.

Magas partról, vastag cuccal én is kiimádkoztam egy apróságot a vízből.

Nehéz pálya. Gyakorlatilag a halak már dobás előtt, a felkapókar kinyitásakor leolvassák a színkódját a csalidnak. A tiszta víz azonban amekkora hátrány, akkora előny is volt. Ezen a helyen láttam testes balin támadását, ami aztán brutális fröcskölésbe és vezérküsz halálba végződött.

Az összefolyásnál jól ki lehetett venni, hogy a kerékpárút építés és a medermunkák miatt teljesen felzavarosodott a víz. Nem is mentem tovább, ráadásul itt már olyan iszapos az alja, hogy egyszerűen életveszély benne a gázlás.

De ha már lecaflattam idáig, kicsaptam egy jászt a partra. Aznap valahogy nem igazán ment a pontos dobás, ezért a legígéretesebb bokrok alól sikeresen elzavartam a halakat egy, egy wobbler szabadításommal.

Persze Miki sem maradt le. Temérdek kis domi után a jászomra is akadt válasza.

Öcsém sem tétlenkedett, bár panaszkodott, hogy sokszor ki kellett másznia, mert volt egy két mélyebb gödör, amibe ha kicsit óvatlanabb, simán megmártotta volna a feje búbját is. Nem olyan vicces dolog ez a gázló peca. Minden lépésedet meg kell benne tervezni, különben hamar eggyé válhatsz a halak “éltető elemével”.

Visszamentünk a kocsihoz, ahol Miki – tőle is szokatlanul – széles vigyorral közelített hozzám. Látszott rajta az elégedettség.

Miután lejártuk az aznapra szánt evangéliumot, rábeszéltem még a srácokat egy kis extraprogramra. Domolykók és jászok helyett csukás pályára váltottunk, bár a botok, a vékony zsinórok és a kis csalik nem igazán voltak alkalmasok rá. Az egyik aranyszínű Kenarttal az átlátszó vízben el is rontottam egy két kiló forma csuka kapását, de aztán felpörgött hamar a kis lengyel koma. A kép becsapós: vagy akkora ujjaim vannak mint egy ogrénak, vagy nem is volt olyan kapitális az amúgy gyönyörű hal.

Variációk egy csalira: zárásnak egy szép jászsági keszeg…

…természetesen visszaengedéssel.

Köszönjük Ormánság! Köszönjük Magyarország!